A Lanner Kvartett Londonban
Még januárban nekifogtunk, hogy kihasználva a BFZ angliai turnéjának egyetlen szabadnapján adódó lehetőséget, megszervezzünk egy koncertet Londonban. A londoni Balassi Intézet és Magyar Kulturális Központ munkatársai valóban mindent megtettek, hogy jól sikerüljön az est; szórólapot nyomtattak, internetes fórumokon hirdették az eseményt, személyes kapcsolataikat is jócskán megmozgatva igyekeztek közönséget gyűjteni (külön köszönet ezért Dr. Pászthy Beátának, az intézmény igazgatónőjének!); és volt finom bor is a vendégek részére, meg pogácsa és teasütemény.
Az első emeleti, gyönyörű zöld kárpittal borított kis szalon egészen megtelt, méghozzá kifejezetten zeneértő emberekkel (amint az utóbb számunkra is kiderült). A döntő többségében angol nyelvű közönséget még azelőtt köszöntötték az Intézet nevében, hogy megjelentünk a teremben. Aztán egyszer csak eljött a mi időnk is, „lanneres” életünkben először külföldi közönség elé léptünk. (Valójában nem tudtuk, hogy mire számítsunk, hiszen Londonban közönségből is óriási választék van: a Barbican Centerben elegáns öltözék járja és koncentrált figyelem, viszont pl. a BBC Proms koncerteken nem gond, ha a kicsit éppen a koncerten kell tisztába tenni.)
Játszani kezdtünk, és minden szám után kaptunk tapsot és figyelmet a következő darabhoz. De hogy valóban kifejezetten pozitív irányba sikerült elmozdítani a hallgatóság eredetileg semleges hozzánk-állását, azt csak akkor vehettük biztosra, amikor a második ráadás után sem akartak felállni és elmenni. Ezért aztán játszottunk még, és ekkorra már határozottan felengedett a hangulat; láthatólag jól vették, hogy ők választhatták ki a következő darabot.
Ezután már mi is megkóstolhattunk egy-egy pohár bort (kivéve Gábort, aki vezetett), és igyekeztünk kihasználni az alkalmat, hogy a közönséggel beszélgetve további visszajelzéseket gyűjthessünk. El is hangzott dicséret és építő kritika egyaránt. Még sokáig maradtunk, kialakult egy jó hangulatú, pogácsa-evő, borral koccintó társaság. Majdnem este 11 lett, mire végül elindultunk a szállásunkra. Ezúton is köszönjük a Balassi Intézet minden munkatársának, hogy mindenben a segítségünkre voltak!
A koncertről írt kritikát itt lehet elolvasni.